Tegnap tartotta meg évzáró közgyűlését a Miskolc Lyukóvölgy – Vasgyár Polgárőr Egyesület. A 2012-es év értékelése után a jövőbeli tervekre helyezték a hangsúlyt.
Domokos József Attila egyesületi elnök elmondta, hogy a tavalyi évben majdnem kettőezer-hatszáz óra szolgálatot láttak el Lyukóvölgy-Vasgyár területén. A tavalyi év pénzügyi támogatásaiból sikerült ruházatot, illetve egyéb technikai felszereléseket vásárolniuk. Nagy esemény volt, hogy az egyesület kapott egy Lada Niva személygépkocsit, amivel már a szolgálatokat is könnyebben és hatékonyabban tudják ellátni. Ez különösen a téli időszakban jelentett sokat. Az egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy ebben az évben sikerül majd a kocsit teljesen felújítani, illetve bővíteni a technikai felszereltséget.
A meghívott vendégek között volt a Borsod-Abaúj Megyei Polgárőr Szövetség Miskolci Régiófelelőse Bódvai János, aki megköszönte a polgárőrök munkáját, melyet Miskolc közbiztonságáért tettek. Kiemelte a Kocsonya Fesztiválon végzett munkát, ahol a polgárőröknek nem volt egyszerű dolga, mégis helyt álltak.
A Diósgyőri Polgárőr Egyesület Elnöke Telekes Zsolt megköszönte a lyukóvölgyieknek azt a segítséget, melyet idáig nyújtottak az egyesületüknek és reménykedik, hogy ezt a kivalló együttműködést a jövőben is tartani tudják.
Domokos József Attila Elnök elnöki dicséretben és tárgyjutalomban részesítette Kántor Géza és Losonczi János polgárőröket, valamint oklevelet vehetett át Bódvai János régiófelelős.
Az Egyesület elnöke kinyilvánította, a 2013-as évben nem vár el többet a polgárőröktől, mint 2012-ben. Elmondta, ő tudja, hogy minden polgárőr lelkiismeretesen végzi ezt a tevékenységet, ezért csak annyit kér mindenkitől, hogy ebben az évben is hasonlóan végezze polgárőr tevékenységét.
Forrás: Rádió P