Illusztráció
(Illusztráció)

Körözési Akciót tartott nemrégiben Miskolcon a rendőrség, aminek sikeres lebonyolításához a polgárőrök segítségét is kérte.

Kiemelt körözési akció végrehajtásához kérte fel a miskolci rendőrség a Miskolc Lyukóvölgy – Vasgyár illetve a Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület polgárőreit, akik négy-négy fővel csatlakoztak. A 2013. május 29-én hajnali négy órakor megtartott eligazítást követően csoportokat alkottak majd megkezdték Borsod megye területén a körözött személyek felkutatását.

 

Losonczi János, a lyukóvölgyi polgárőrség sajtószóvivője tájékoztatása szerint az akció során a rendőrök közel száz főt igazoltattak, ebből kilenc főt elfogatóparancs alapján még a helyszínen el is fogtak, egy főt pedig bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő.

 

Losonczi János azt is elmondta, hogy az akció végén a rendőrség köszönetét és elismerését fejezte ki a polgárőröknek, hiszen – mint mondták – a polgárőrök jelentős erőkkel támogatták az akció sikerességét.