1231629_603601773031919_1756591198_nÚgy látszik nem unatkoznak a miskolci polgárőrök, náluk mindig történik valami. Az országos televíziók is felkapták a hírt, hogy egy halálra ítélt ló életét mentették meg önzetlenül, többek összefogásával. Az akció Happy Enddel végződik.

Baján, egy négyéves arab csődör megmentésén dolgoztak a polgárőrök a Miskolc melletti Kékmezőn. Losonczi János a Miskolc Lyukóvölgy – Vasgyár Polgárőr Egyesület szóvivője tájékoztatta rádiónkat, miszerint a diósgyőri polgárőrökhöz 2013. szeptember 19-én az este nyolc óra után érkezett bejelentés egy kétségbe esett ló tulajdonostól. A tulajdonos elmondta, hogy már minden létező szervet felhívott és próbált segítséget kérni, de mind hiába, senki sem segített. A két polgárőr egyesület azonnal segítségre sietett és tizenkét fővel azonnal a helyszínre ment.

Losonczi elmondta: „Csütörtök éjszaka folyamán próbáltuk Bajánt az ottani lehetőségeinkhez igazodva felállítani. A hajnalig tartó mentést fel kellet függesztenünk, hiszen kialakultak olyan veszélyességi tényezők mely rontottak volna a ló túlélési esélyein. Bajánt egy súlyos fertőzés fertőzte meg. Még egy napunk volt kitalálni hogyan mentsük meg az életét. A közösségi portálokat és szinte minden lehetőséget próbáltunk megragadni, hogy segíthessünk. Az egyik közösségi portálon több százan drukkoltak a polgárőrség mentési akciójának sikeres kimeneteléséhez.”

Mint megtudtuk, péntek reggel egy telefonhívás érkezett, mely szerint a közeli erdőgazdaság felajánlott egy rakodós teherautót a mentés idejére. „Polgárőreink azonnal a helyszínre indultak, hiszen a ló másfél napja feküdt a földön, és az állatorvos tájékoztatása szerint negyvennyolc órán belül talpra kell állítani különben, elpusztul. A daru segítségével is több órán át tartott a mentés, hiszen fokozottan veszélyes volt minden mozdulat a ló számára – mondta Losonczi János, majd így folytatta – Szerencsére péntek délre sikerült Bajánt talpra állítanunk mely hatalmas megkönnyebbülés volt mind polgárőreink illetve a tulajdonosok számára is. Abban a helyzetben, melyben senki se segített, polgárőreink jól vizsgáztak és örülünk, hogy sikerült megmenteni Bajánt, aki hálás szemekkel, kifejezésekkel fogadta az őt körbe álló polgárőröket” – fejezte be a tájékoztatást a polgárőr egyesület szóvivője.

 

Forrás: Rádió P