Számtalan alkalommal bizonyította már a polgárőrség, hogy nem csak az emberi, hanem az állatok védelmébe is hatalmas erőfeszítéséket tesznek. Most egy fán rekedt cicát sikerült a polgárőröknek megmenteni.
Lakossági bejelentéshez ment ki a Miskolc Tündérmajor Állatvédő Egyesület, miszerint egy cica már lassan egy hete a fán ragadt fent, ön erejéből nem képes lejönni a 10 – 15 méter magasból. Több szervet, szervezetet is megkerestek az állatvédők többek között a tűzoltóságot is, hiszen felszerelésük az ehhez hasonló mentésekhez nekik van, de mivel nem emberi életről van szó senki nem sietett a 4 lábú és az állatvédők segítségére. Akkor keresték meg a polgárőrséget.
A Miskolc Lyukóvölgy – Vasgyár Polgárőrség mellett a Miskolc Diósgyőr Polgárőr egyesület is elindult a Miskolc, Ibolya utcai helyszínre az állat megmentésének érdekében. A két egyesület elnöke Domokos József Attila és Telekes Zsolt helyszínre érve tapasztalták semmilyen segítségre nem várhatnak így a saját testi épségük veszélyeztetésének kockázatát vállalva több létrát egymásba kötve mentek fel a macskáért és hozták őt le.
A cica feltételezhetően gazdás volt, nyakörv volt a nyakán, megmentését követően azonnal el rohant, remélhetőleg haza sietett a házi kedvenc.
Ismét egy példa, hogy az állatvédők és a polgárőrök között szoros kapcsolat alakult ki, segítik egymás munkáját, illetve hogy a polgárőr egyesületek is szorosan dolgoznak egymás munkáját elő segítve.